2012.02.06 @ 14:06, Tenisz témában
A női elit Európában a francia fővárosba tette át "székhelyét" a válogatott, FED Cup megmérettetések után. Van aki kipihenten, van ki kissé fáradtabban érkezett mg a helyzínre. Ilyen az igazi formáját kereső Gajdosova is, akinek eddig nagyon gyenge éve van Hobart -on rengeteg pontott vesztett azzal, hogy címvédőként csak két kört vergődött, az AUS Openen egyből kizúgott, múlt héten pedig salakon, 6:0 -as szettet is benyelve Vogele -től kapott ki, az ITF szinten mozgó Sadikovic -t pedig csak döntő szett 8:6 -al gyűrte le. Ezután az igazán embertpróbáló hétvége után kellene magát felráznia Jarmila -nak. Az aussi-szlovák pont egy a Grand Slam után nagyot szusszanó, s erre a tornára erőt gyűjtő Niculescu -val találkozik, aki termet inkább magáénak érzi, mint Gajdosova. Niculescu -nak is megvan a maga örjöngős, visítós stílusa, ám jóval erősebb, akaratosabb teniszt játszik, s ez lehet a döntő tényező, mely most is sikert jelenthet. Gajdosova nagyon elbizonytalanodott az év elején, ha a román lány tudja hozni az erőteniszét, a vártnál könnyedebb módon is felőrölheti majd. Eddigi egyetlen salakos találkozásukat is Niculescu nyerte, most keményen is megmutathatja, hogy a jelenlegi forma alapján előrébb tart.
tipp: Niculescu
odds: 1,57
office: 888sport
[*] vissza a(z) Tenisz kategóriába